Major Nándor: Tûnõdés a megoszlásról. - Magyar Szó, 1994. III. 27.
Kenyértörésre kerülhet sor a VMDK-ban? - A pluralista demokráciában megvan a módja, hogy az áramlatok "kipróbáltassanak"
Valóban kenyértörésre kerülhet sor a VMDK-ban? Vagy csak kölcsönös kiátkozás várható? Esetleg minden elül, mintha csak vihar lett volna e pohár vízben? S a kedélyek csillapodásával netalán néhány józan kezdeményezés születik?
Vékás János három áramlatot lát a VMDK-ban, Hódi Sándor viszont mintha csak kettõt tartana szám
on múlt vasárnap közölt interjújában. De kettejük között már abban is különbség mutatkozik, melyik kérdést látják a megoszlás meghatározó elemének, amihez a további nézeteltérések kapcsolódnak. Vékás az autonómiához való viszonyulás fényében látja a megoszlást, Hódi szerint viszont mintha a VMDK érdekvédelmi szerepét, illetve pártpolitikai szerepét szorgalmazók közötti ellentét vezetne megoszláshoz. Valóban, mind az egyik, mind a másik kérdésnek lehet akkora jelentõsége, hogy megoszlást idézzen elõ.Persze, ismeretes: a pluralista demokráciában megvan annak a módja, hogy mindhárom áramlat "kipróbálhassa" elképzelésének realizálását. Annak is megvan az alapja, hogy a szerbiai magyarságnak elvben haszna származhatna abból, ha az Ágoston-csoportnak sikerülne mo
st Miloševiæ embereivel egyezkedve bizonyos garantált kisebbségi jogokat kicsikarnia. Természetesen haszna származhatna abból is, ha a Hódi-csoport, kivárva az alkalmat, nemzetközi és anyaországi támogatással késõbb megkísérelne Ágostonéknál is többet elérni, megmaradva az autonómia-igény keretében. Helyénvaló volna a Vékás-csoport "arany középútja" is, mely szerint az autonómiát a helyi önkormányzatban szerzett tapasztalatra kell építeni, csak éppen az támaszthat kételyt, hogy kisebbségi autonómiát a szerb állammal folytatandó egyezkedés és elõzetes törvénybe iktatás nélkül is legitim módon életre lehetne kelteni.
AZ EGYPÁRTRENDSZERÛ KULTÚRA MINDKÉT OLDALON
A "kipróbálás" azért látszik célszerûnek, mert a pluralista demokrácia lényege és elõnye éppen abban rejlik, hogy ilyen alternatíváknak acsarkodás nélkül egyenlõ esélyt ad. Ez olykor persze szakadáshoz vezet egyik-másik pártban de megoldható úgy is, hogy egy-egy párton belül megengedik a különféle frakciók szervezett létrehozását. Természetesen a VMDK
embereinek a dolga, hogy miként cselekszenek. Az "egyetlen lehetõség" nevében minden alternatíva eltiprása, a "szilárd egység" megszállott hajszolása, mindazoknak a kiátkozása, akik másként gondolkoznak, az egypártrendszer politikai kultúrájához tartozik. Ismeretes, hogy az egypártrendszerû kultúrának nemcsak baloldalon, hanem jobboldalon is vannak hagyományai is, meg szorgalmazói is.A hûvös szemlélõk persze nemigen bízhatnak abban, hogy az új körülmények között a Kis-Jugoszláviában az albánokon kívül bármelyik kisebbség is autonómiára tehetne szert. Vegyük csak számításba, hogy a kötelezõ nemzetközi normák a kisebbségvédelemre vonatkozóan - nem számítva az identitásra való jogot, a nyelvhasználatra és a saját kultúra ápolására való jogot - nincsenek is. A
halomszámra gyártott nemzetközi dokumentumok, beleértve a pár évvel ezelõtt hozott koppenhágai deklarációt is, nem kötelezték, hanem csak ajánlották minden államnak a fentieket meghaladó kisebbségi jogok nyújtását. Ezenfelül a kisebbségi jogokat kötelezõ szinten még mindig csak egyéni, nem pedig kollektív jogoknak tekintik. Hovatovább, az épp folyamatban levõ Balladur-tervbõl is, amelyet az Európai Unió szándékozik majd alkalmazni, utólag törölték a kisebbségi jogok kollektív jellegére való utalást is. Töröltek belõle persze más, illúziókeltõ kitételeket is. A békeszerzõdések közül is csak a trianonihoz kapcsolódtak kisebbségvédelmi rendelkezések, amelyek az anyaország kisebbségvédelmi jogaira is kiterjedtek. A második világháborút záró párizsi békeszerzõdés azonban már nem tartalmaz ilyen rendelkezéseket. Ellenkezõleg jóváhagyta például a jugoszláviai magyarok kiûzését is, ami aztán mégsem következett be. Azok a példaértékû kisebbségi autonómiák, amelyek gyakran a szemünk elõtt lebegnek - az olaszországi németeké vagy a finnországi svédeké - nem nemzetközi normák alapján születtek, hanem egyedi esetek, amelyek szomszédos országok alkujának és az illetõ országok belátásának irígylésre méltó gyümölcsei.
A KISEBBSÉGI JOGOK ÉS A PÁRTOK
Mindezek tudatában a szerbiai politikai elit a magyarság minden jogfosztási panaszára azt szajkózza, hogy ezek a jogok még mindig messze túlszárnyalják a "nemzetközi normákat", s legfeljebb egyik- másik tapasztalatlanabb pártvezérnek szalad ki a száján, hogy egyszer majd talán szó lehet kulturális autonómiáról.
A szerbiai pártok többsége kétségtelenül arra törekszik, hogy a kisebbségi jogokat a kötelezõ minimumra csökkentse. E téren Miloševiæ emberei még mindig a belátóbbak közé tartoznak. A legkedvezõbb ajánlatot eddig a Draškoviæ vezette Demokratikus Mozgalom adta amely szerint az országot nagy önkormányzattal rendelkezõ körzetekre osztanák, s egy körzetet úgy határolnának be, hogy abban a magyarok többségben lennének. Így azonban a területi autonómiának nem a kisebbségi jog volna az alapja hanem az ország demokratikus berendezése, és egy körzet "belátó" körülhatárolása. De ki tudja, kitart-e még Draškoviæ mozgalma e mellett az elképzelés mellett?Más a helyzet az érdekvédelmi és a pártfunkció összeegyeztethetetlenségével kapcsolatban. Mihelyt a VMDK helyhatósági
szinten hatalomra tett szert, idõszerûvé vált, méghozzá nem a bizalom, hanem a demokratikusság elve miatt, egy tõle független érdekvédelmi tanács megalakítása, amelynek keze alatt egy érdekvédelmi iroda is mûködhetne. Csak így hárulhatna el az a veszély, hogy az érdekvédelem a pártérdek árnyékába kerüljön, s a "pártonkívüliek" érdeke mostoha sorsra jusson. Ez már egyetemesebb érvényû dolog, nemcsak a VMDK gondja.